2012. március 11., vasárnap

Ünnepnap - Kokárda kicsit másképp, ÉvaLénától


A két héttel ezelőtti vendégségben Erzsó felajánlotta a két BABA pólót a hozzászólóknak. Ma kisorsoltuk, a pólókat Ari nyerte! Ari, kérlek írd meg az elérhetőségedet Erzsónak!

Mai vendégségbe pedig ÉvaLéna érkezett, s nem is akármit hozott! Gyönyörű korkárdarózsákat készített, amit akár a kabátunkra tűzhetünk, akár gyűrűként is hordhatjuk. 

Nem tudom, hányan jártatok már ÉvaLéna blogján. Aki eddig kihagyta, mindenképp érdemes bepótolnia!

Kokárda kicsit másképp, ÉvaLénától
Nekem az Ünnepnapok rovatról elsősorban a tényleges ünnepnapok jutottak az eszembe. Így március elején, na jó, közepén, kihagyhatatlan a március 15, az ovisok piros-fehér-zöld zászlóival és a kokárdákkal.

Az elmúlt években a divat szele végigsöpört a kokárdák közt is. Most megmutatom, én milyet találtam ki erre a szezonra.

Csupán piros, fehér és zöld szalagra van hozzá szükség,

és néhány, minden háztartásban fellelhető hozzávalóra.

2 cm széles szatén és organza szalagot vettem.



Mind a három szalagból levágtam egy-egy darabot, a zöldből rövidebbet, az lesz a kokárda közepén, a fehérből közepeset, a pirosból a leghosszabbat.


A szalagok végeit gyertyaláng szélén végighúztam, így nem fognak foszlani.
A zöld szalagot hosszában kettéhajtottam, és fel-le öltögetve végigvarrtam.



Amikor a zöld szalag végére értem, folytattam a fehérrel, miközben varrtam, kicsit össze is húztam fodrosra a szalagot.


Mire a piros szalagot is hozzávarrtam, magától is spirálszerűen feltekeredett.
 
Innen kétféleképpen folytathatjuk. Összefogjuk a spirál 3 emeletét, és összevarrjuk középen, a szalagok varrott részénél. Így egy laposabb, nyitottabb virágot kapunk.


Ha nem spirálszerűen tekerjük fel a szalagot, hanem úgy, mint ahogy pl. a fáslit szokás, és a tekercs alját (a szalagok varrott oldalát) csillag alakban öltögetve (Ha a kör alakú kokárda-tekercset egy óra számlapjának vesszük, 9 óránál beszúrjuk a tűt, 3 óránál ki, 4-nél be, 10-nél ki, 11-nél be, 5-nél ki, és így tovább, míg körbe nem érünk.) összevarrjuk, zártabb rózsát kapunk.
Én három változatot készítettem, szatén szalagból, organzából és filcből. Mindenki választhat kedvére.


Egyszerű biztosítótűvel is rögzíthetjük a kabátra, de természetesen kitűző alapra is fel lehet varrni.
 
Sőt, én találtam itthon egy gyűrű alapot is,


Így én az idén ilyen kokárdával megyek a városi ünnepségre.


Ezzel a módszerrel nem csak szalagból, hanem bármilyen anyagmaradékból, kinőtt ruhából lehet rózsát csinálni. Érdemes cakkozó ollóval vágni az anyagot, úgy nem fog szétfoszlani.

3 megjegyzés: