2012. március 25., vasárnap

Ünnepnap - Egészségügyi tartó, ahogy Ibcsy gondolta

Szeretitek a kincsesládákat? Ha igen, akkor mindenképp gyertek kincseket kutatni Ibcsy-hez! Kincsei között találtok nyuszikat, Kindle tokot, zsepitartókat, de még házi szappan készítési útmutatót is! Vendégségembe egy kis egészségügyi tartót varrt, tanuljunk tőle együtt!








Egészségügyi tartó, ahogy Ibcsy gondolta

Kiszabtam 2 db 12x26 cm-es téglalapot. Az egyik lesz a külső borító, a másik a belseje. Lehet megerősíteni vetex-szel. Én nem tettem, mert az enyém kordbársony, és van tartása.
Ezen kívül 2db 12x12 cm, és 2 db 9x12 cm. Az egyik a külső, a másik a belső rész. Ezek hátulját megerősítettem.

A külső és belső részt összefogtam, és ferdepánttal beszegtem.

Először a kisebb részt fogtam össze a belső téglalappal, és varrtam le. Középen 3 centit számolva jobbról, balról. (Sajnos a képen nem így látszik, mert először kisebbet varrtam, és utána elfelejtettem fényképezni.)
 


Összefogtam a három részt, (külső+belső+zsebek) és a külső részén körbeszegtem ferdepánttal. Közben persze beillesztettem a gombpántot, vagy lehet gumit is. Amit sajnos megint nem fényképeztem le.

Ügyelve a sarkokra. Azután belül is levarrtam. Egy gomb, és kész is.
 Örülünk a tartónknak. :) Ibcsy


1 megjegyzés: