2011. május 2., hétfő

Varrógéptáska az IKEA-ból

Régóta kerestem már olyan táskát, ami alkalmas lenne a varrógép ide-oda hurcolására. Amit kifejezetten varrógéptáskának árultak, nekem nem igazán tetszett, túl vékonynak éreztem, és ráadásul nem is lehet vállra tenni, csak egy rövidke füle van. Így aztán nyitott szemmel jártam mindenfelé, hátha egyszer meglátom az igazit. És egyszer csak szembejött. IKEA hidegen tartós táska formájában. Az élelmiszer-sarkukban lehet kapni, árulnak hozzá jégakkut is, és a táska mindössze 800,-Ft körüli áron van.

IKEA, varrógéptáska


Hazaérve azonnal kipróbáltuk, pont belefér a varrógépem. Szuper, nem vékony, óvja a varrógépet az esetleges kisebb ütődésektől, ideálisan hosszú a füle. Egyetlen hátránya, hogy a fül nem párnázott, de ezt megoldottam. A korábbi csíkos projektből maradt ki egy kis darab, abból varrtam rá tépőzárazható párnácskát, így cipelni is könnyebb.

IKEA, varrógéptáska

Belül zsebek vannak, amik kiválóak cérnáknak, ollónak, egyéb apróságoknak. Mindent összevetve: teljesen ideális megoldás a varrógép szállítására.

8 megjegyzés:

  1. Szuper! Kreatív! Olcsó! Kell ennél több?

    VálaszTörlés
  2. Valóban!:)
    Hát, akkor ahogy mondtam, itt vagyok, szétnéztem nálad.
    Nagyon szép dolgokat varrsz, máskor is jövök!

    VálaszTörlés
  3. Szuper ötlet!!!!kedves Tőled,hogy közreadtad!
    Nem ártana nekem is egy...
    Köszönöm,hogy jártál nálam!:)
    Örülök,hogy egymásra találtunk!

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm, hogy nálam jártál, látod, vidékről épp holnap megyek az IKEÁ-ba, és én is bajban voltam eddig a cipeléssel. Köszönöm az ötletet!!

    VálaszTörlés
  5. Nekem is van ilyen táskám zöldben, bár én nem a varrógép cipelésre vettem, de én is nagyon szeretem. Nálam bevásárló táskaként funkcionál. Belepróbálom a gépemet :)

    VálaszTörlés
  6. Ancsapancsa, belefért végül a varrógéped?

    csigaszabo, megnézted a táskát az IKEA-ban?

    VálaszTörlés