2011. március 4., péntek

Mackótestvérek

Egyet varrtam már korábban, s mivel akadt néhány nap kényszerpihenőm, gondoltam készítek még néhányat. Végül öten lettek. Már mindegyikük gazdára lelt.
Tilda bears, Napos Tilda maci

Most kivételesen készítettem néhány fázisfotót is, hátha valakinek kedve támad hasonló macit varrni. 
A szabásminta az egyik Tilda könyvből származik. Először körberajzoltam színével szemben félbehajtott anyagra a sablonokat, majd a vonalak mentén körbevarrtam a fülecskéket, kivágtam, majd kitömtem, és begombostűztem a megfelelő helyre.



Ezután jöhetett a maci testének körbevarrása is.






És elkészült az első. Az oldalán hagytam kis rést a kifordításhoz.











Itt már alakulnak a macik. Tömőanyagot egy kárpitos boltban szoktam vásárolni hozzá.








Kaptak egy-egy szalagot, hímeztem rájuk szívecskét, végül a szemük, szájuk is elkészült. Hármat közülük Ralina támogatására ajánlottam fel, és egy kedves háromgyerekes családnál találtak otthonra. A negyedik Sugi unokahúgié lett, már nevet is adott neki, az ötödik pedig egy munkatársam kisbabájáé.







Valaki azt mondta, hogy a macivarrást terápiás célokra is használják. Bevált. Tényleg megnyugtat, kikapcsol, örömöt ad. Próbáld ki! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése